Hajnal hasadt, narancssárga. A mezők felett a felhőkben úsztunk a házakig. Mögöttem a gyerekek nézték a mezőt, amit láttak és ették a kekszet. Valami elindult bennem, ahogy feljebb jött a fény. Világosabb lett de tisztább semmi. Fényévekre éreztem magam mindentől. Mintha a hajnali köd, valami végtelen kozmikus porfelhőként követne. Soha nem éreztem még magam ennyire messze az álmaimtól. Vagyis inkább az emléküktől...
Beültem reggel az autóba és elindultunk, hogy elvigyem a helyre az ifjakat, ahol majd szocializálódnak. Megtanítják Őket hogyan lehetnek hasznos részei a társadalomnak. De egy ideje tudom, hogy ez vakvágány. Nem tanítják meg őket valójában semmire. Ahogy engem se tanítottak. Csak a hagyományokat követjük, amiről eddig tudtuk vezet valahova. Nem, persze nem az Óvónők a hibásak. Szakmát tanultak Őket is így tanították, tanítják és tanulj és előbbre jutsz. De nem jutottam előbbre. Középszerűséget tanultam. Nem sikert. Nem életet. Tananyagot. Csend, szorgalom tanulás beállsz a sorba és majd lesz belőled valami.
A valamivel van gondom. Mi is lett? Átlagos, középszerű. De ha a siker ellentéte a középszerűség miért is tanítjuk erre a fiatalokat? Miért kell nekem elvinnem egy helyre, ahol már most tudom, hogy csak középszerűségre futja majd. Mert ilyen a „rendszer”. Az óvoda után kiölik belőlük a mindazt, ami felemelhetné Őket.
Ha elég sokáig élek és nagyon sok pénzt keresek előre tudom Őket tolni ezen az emelkedőn. De abban már benne lesz az, aki én vagyok, vagy lehettem volna, vagy sosem leszek már de jó lett volna ha... És majd amikor hajnalban ül egy autóban és teszi, amit ma én tettem, ugyan ezekbe a kérdésekbe fut bele. Pedig elmondom neki ha életemből futja, hogy lehet máshogy élni. A siker belülről jön. Önmagad kell legyőzni és nem lesz nálad erősebb. Csak legyen életem még annyi hogy ezt meg is tudjam mutatni. Mert az vagy, akit gondolsz. Ha mások gondolnak Téged, nem leszel senki csak egy báb. Egy statiszta leszel a saját életedben. Kitűnő polgár. De Gattaca nem kegyelmez. Máshogy kell élni. Amíg felnőnek, hogy ezt megértsék nekem példát kell mutatnom. Mert egyetlen nevelési mód van csupán: a példamutatás.
A példa most, hogy reggel felkelünk és megyünk valahova, ahova nem is igazán akarunk, mert Apa sem szívesen... És Apa eltűnik és dolgozik, bár nem olyan lelkes, mint amikor még hitt abban, amit tanítottak neki, amikor akkora volt mint Ők. És előkerül este fáradtan, pénzt kap vagy nem kap, aztán eszünk, alszunk és kezdi előről. Mire felnő ez fog megmaradni benne. Hogy Apa ideges és kiabál, mert nem futotta számlákra. Hiába számolt, mert mire összeszedte a pénzt már volt egy elszámolás, és egy emelés mert megértjük ugye, most nehéz idők járnak. És apa ideges mert érzi, hogy hülyének nézik. És apa kétsébeesetten menti a helyzetet mert érzi, hogy így nem nőhetnek fel. Így nem. És apa kapar mert nem akarja, hogy a gyerekeit maga alá temesse ez közép-közöny szemétdomb.
Hiszen te is ezt csináltad Apa. Akkor nem igaz, amit mondtál?
Akkor hát, nem igaz amit mondtál...
El fogja majd hinni, hogy lehet máshogy élni? El kell hinnie.
De vajon én, hogy fogom ezt valaha is elhinni magamnak?
Utolsó kommentek