Álmomban zoknit kerestem egy padláson, ami már nincs is.
Valahol máshol van és nem is egészen ilyen. Már semilyen. Nem volt ott semmi csak kacatok, meg pár ruhaszárító kötél és sötét. Dobozban haszontalan dolgok, amit kiborított valaki akinek nem kellett volna ott lennie ahol a padlásnak sem , meg nekem sem. Aztán felébredtem. A rádió ébresztett megint, mert egyszer már lenyomtam. Igazából nem is történt semmi, csak majdnem elaludtam.
Majdnem ott ragadtam ahol minden valami más mint aminek látszik. Bármivé alakulhat a világ és bárki lehet benne aki ottragad. Nehéz lenne megmondani hogy az álmok irányítanak képzelt dolgokat vagy a képzelt dolgok teremtik az álmokat. A Mátrix óta tudjuk - na jó valamivel már korábbról is -hogy minden amit látunk csak illúzió. Ezt jól elmagyarázták nekünk. Nincs ember aki el tudná dönteni mi a valóság és mi az álom. Ha egyáltalán létezik valóság. Ha egyáltalán létezünk. Amit az elme valóságosnak él meg az a valóság. S ha ebben haszontalan dolgok borulnak ki egy nem létező padlás sosem volt padlójára akkor az a valóság. Átutazunk rajta mint valami ugrálós-szaladós játékon. Zoknikat gyüjtünk meg pontokat.
És aki több pontot szerez, az nyer. De mit kezdünk aztán ennyi zoknival? Ha újraindítjuk a játékot újra itt leszünk? Aligha. Csak valami másolat fog ugrálni helyettünk. A kettő pont nulla. Az egyszeri és
megismételhetetlen igazsága még itt is áthatol az álomképeken. A megszerzett tapasztalatokat magunkkal visszük s ha életre ébredünk majd előtörnek mint valami buzgár a gát lábánál. Egészen kis utat
vágva magának végül majd átszakítja támfalat is és mindent elmos amit építettünk magunkban. Magunknak. Akkor mi lesz majd a valóság és majd hol keresem a zoknikat?
És a padlás?
Hol lesz a padlás?
Utolsó kommentek